A Gyakorló utcai lakótelep komplex regenerációja
A MŰ-HELY Tervező és Tanácsadó Zrt. elkészítette a Gyakorló utcai lakótelep megújulásának tervét, amely dokumentum ezen a linken tekinthető meg pdf. formátumban. A tanulmány minden városrészben lakó polgár számára fontos és érdekes olvasmány!
Narancsosztogatás az Örsön
A Híradó.hu szerint a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség hét tonna naranccsal és sztárvendégekkel várta az embereket az Örs vezér téren. Az ajándékozásban részt vett Czene Attila, Bárdosi Sándor, Lázár Vilmos, Lázár Zoltán, Növényi Norbert, Balázs Fecó, Demjén Ferenc, Pém László, Keresztes Ildikó, Pataki Attila és Geszler Dorottya. A Fidesz budapesti politikusai az eseménnyel a szolidaritás, az összetartozás érzésének közvetítését kezdeményezték az ünnepekre készülődő emberek között. Forrás: Híradó.hu
Szén-monoxid az IKEA mélygarázsában
Magas szén-monoxid szintet mértek a tűzoltók szombat délután Budapesten, az Örs vezér téri IKEA mélygarázsában. A tűzoltóknak rövid idő alatt sikerült visszaszorítaniuk a szén- monoxid szintet az Örs vezér téri IKEA mélygarázsában. Egy ideig befelé egyáltalán nem engedték az autósokat, azokat pedig akik bent voltak, figyelmeztették, hogy állítsák le a motort. Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese arról tájékoztatott, hogy bár riasztották őket az esethez, senkit sem kellett kórházba szállítaniuk.
Véradókat várnak a Finommechanikai Művek orvosi rendelőjében
December 16-án, szerdán 11-től 13 óráig a Finommechanikai Művek orvosi rendelőjében (Fehér út 10.) várják a segíteni szándékozó kerületi lakosokat. A véradáshoz feltétlenül szükség van a személyi igazolványra, a lakcímkártyára és a Taj-kártyára! A véradás előtt fontos étkezni és sok folyadékot fogyasztani! Minden segíteni szándékozó 18 és 60 év közötti egészséges embert várnak.
Tűz ütött ki a Gyakorló utcában!
A tűzoltókat hétfőn reggel, nyolc óra körül riasztották a Gyakorló utcába, ahol az első jelzések szerint lángok csaptak ki egy toronyház tizedik emeletéről. A kiérkező tűzoltók megállapították, hogy csak a szemétledobó aknában volt tűz a tizediken, illetve a lehulló zsarátnokok miatt kis mértékben a földszinten is. A szakemberek ezután egy vízsugárral elárasztották a szemétledobót és megfékezték a lángokat; az érintett szinten lakók közül két embert légzőálarcban menekítettek ki az utcára. Személyi sérülés nem történt, a pontos körülmények még tisztázás alatt vannak. Forrás: Stop.hu
Karácsonyfa-akció az Ikeában
Ha december 5. és 23. között 4990 Ft-ért vásárolunk karácsonyfát az Ikeában, és a fát január 5. és 15. között visszavisszük az áruházba, akkor 3000 Ft-ot adnak a következő vásárláshoz IKEA-jóváírókártya formájában. A karácsonyfát környezetbarát módon semmisítik meg. További részletekért katt a fára!
Ilyen még nem volt Kőbányán! Online képviselői fogadóóra
Lakossági fórum a Keresztúri Dezső Általános iskolában
Ma, azaz december 7-én 17:00 órától Verbai Lajos polgármester lakossági fórumot tart a Kerepesi út - Keresztúri út - Gyakorló utca - Gyakorló köz által határolt terület Kerületi Szabályozási Tervének ismertetéséről. A meghívó megtekinthető ezen a linken.
Szavazzon az Örs vezér teréről! Milyen legyen?
Az Örs vezér tere olyan összvárosi városrészközpont, ahol egyszerre van jelen a városkapu funkció, a P+R építés igénye és a fővárosi tulajdonú ingatlan. A tér helyzetéből adódóan funkciója, városképi megjelenése és gazdasági potenciálja kihasználásával a jelenleginél jóval jelentősebb szerepre hivatott. A terület jövőképének megfogalmazásához keresnek városépítészeti – építészeti javaslatokat, amelyek az Örs vezér terének adottságaira és összvárosi elvárásaira építve továbbfejlesztendő és továbbfejleszthető gondolatokat adnak.
A TÉR-erő Program tervezői/szervezői kérik, hogy a kérdőív kitöltésével, illetve a kérdésekre adott válaszainkkal segítsük munkájukat!
A kérdőív ezen a linken érhető el!
Idén is elindítja puha állatfigura kampányát az IKEA
Tavaly az Örs vezér téri áruházban gyűlt össze a legtöbb pénz az eladott puha állatfigurák után. Az összegből gyerekeket segít az áruházlánc. November 2. és december 23. között minden eladott puha állatfigura után az IKEA áruházak egy eurót adományoznak az UNICEF és a Save the Children projektjei támogatására. A puha állatfigura kampány 2003-as indítása óta összesen 16,7 millió euró gyűlt össze a rászoruló gyermekek számára. Az elmúlt évben a magyarországi áruházak kiemelkedő eladási eredményeket értek el, az Örs vezér téri áruház 69 180 eurót gyűjtött, mellyel a legsikeresebb lett a világ összes IKEA áruháza között. A két magyarországi áruház együttes hozzájárulása pedig elérte a 29 millió forintot.
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …